Újabb mérföldkőhöz érkezett Tatabánya Erőmű Kft. - 120 évesek lettünk!
E jeles évforduló alkalmából 2018. október 5-7 között a szakmai közönség
részre konferenciát szerveztünk erőművünk múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az
itt dolgozó családok és a városi lakosság részére is megnyitottuk kapuinkat
bepillantást engedve mindennapi életünkbe. A több, mint 600 fő érdeklődő 3D-s
videó segítségével megismerkedhetett az erőmű működésével, majd másfél órában
idegenvezetéssel járhatták körbe az üzem területét, illetve megtekinthették
múltidéző kiállításunkat.
További részletek helyett néhány résztvevői vélemény:
„Érdekes volt látni, hogyan működik egy erőmű. Belülről is látni, amit gyerekkorom óta mindig csak a buszról, autóból láttam.”
„Nagyon örülök, hogy részt vehettünk. Régi vágyam volt látni az erőművet belülről.„
„Ifjú
korom óta mindig is szerettem volna belülről látni az erőművet, de végül is
csak most sikerült. Számomra hatalmas élmény volt! A makettek, a képek, a
bevezető 3D-s videó nagyon jó volt.
Még áll és működik az eredeti 120 éves gépterem. Még megvan két hűtőtorony
medencéje és hasznosítják is. Láttam múzeumba való, de működő turbinát,
generátort. Szívhez szóló. Megbámultam, hogyan sikerült ötvözni ezeket a régi
egységeket a korszerű technikával.
… Számomra ez egy csodálatos nap volt és mindenkinek ajánlanám, hogy vegyen
részt a legközelebbi látogatáson.”
Szeretettel
várunk mindenkit a következő alkalommal…