2024. március 28. csütörtök

Hírek

Népszerű hírek

Friss hírek

Cikkek
Keresés
Vissza
Bányász és Villamos nap 2016
Hír

2016. szeptember 2-án, 14 órakor került megrendezésre a 66. Bányász- és 24. Villamosnapok tiszteletére rendezett ünnepségünk.

Társaságunk képviseletében dr. Sámuel Emese és Kamarás Zoltán ügyvezetők, Számné Kerekes Zita ÜT elnök és Kovács Ferenc szakszervezeti elnök részvételével koszorút helyeztek el a Bánhidai Erőmű lakótelepen Dr. Verebély László szobránál, valamint a Vértanúk terén lévő Bányász emlékműnél.

Helyi rendezvényünket megtisztelte jelenlétével dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, Schmidt Csaba Tatabánya város polgármestere, Bencsik János, Tatabánya város országgyűlési képviselője, Bereznai Csaba alpolgármester, dr. Berkovics Gergely jegyző, továbbá társaságunk szakmai partnereinek képviselői, meghívott munkavállalóink.

Ünnepi köszöntőt mondott dr. Kancz Csaba, majd Bencsik János beszédét követően Schmidt Csaba polgármester is köszöntötte a szakma képviselőit. Ezután Kamarás Zoltán ügyvezető ünnepi beszédében megköszönte a kollégák áldozatos munkáját. Kiemelte, hogy az új technológia bevezetése, tökéletesítése nem kis feladat, sok munkát, odafigyelést igényel. Végezetül felkérte ügyvezető társát, hogy köszöntsék együtt az évtizedek óta a Társaságnál dolgozó és a munkájukért ügyvezetői dicséretben részesülő kollégákat. Az okleveleket dr. Sámuel Emese és Kamarás Zoltán ügyvezetők együtt adták át.

Jubileumi kitüntetésben részesültek: Vigh Etelka Ibolya, Kun Zsigmond, Sürüs István (40 év), László Andrásné (30 év), Pécsi Zoltán, Szántó Lajos, Kukuda Zoltán, Molnár Ferenc, Mészárosné Nagy Gabriella, Sógor Csaba (25 év), Eck András (20 év), Rolly Andrea (10 év).

Dr. Sámuel Emese ezt követően beszélt arról, hogy ez idáig évente egy kolléga részesült ügyvezetői dicséretben, de most két oklevelet szeretnének kiosztani, mivel a műszaki területen kívül el szeretnék ismerni a háttértevékenységet végző kollégák munkáját is. Így 2016-ban ügyvezetői dicséretben részesült Fekete Sándorné portás és Venczák Miklós villanyszerelő is.

Gratulálunk a kitüntetésben részesített munkavállalóinknak!

Az eseményen készült fotók a képre kattintva tekinthetők meg.

2016. szeptember 09., 08:30
Vissza

Bányász és Villamos nap 2016

2016. szeptember 9., péntek 08:30

Tatabánya Erőmű Kft
2800 Tatabánya, Vájár köz 2.
Telefon: +36 (34) 594-800
Telefax: +36 (34) 594-811
Központi cím: info@tber.hu
Titkárság: titkarsag@tber.hu
Honlap: https://www.tber.hu
Webmester: web@tber.hu