Nőnap

2013. március 25., hétfő 07:47

A tatabányai erőműben régmúltú hagyományra tekint vissza a Nőnapi köszöntés. Idén, március 8-án a Munkáltató, a Szakszervezet és az Üzemi Tanács által közösen szervezett ünnepi rendezvényén emlékeztünk meg a hölgyekről.

A rendezvényre meghívottak voltak azok a női munkavállalók is, akik a társasághoz külsősként szerződéssel vagy egyéni vállalkozással szorosan kötődnek. A kedves hölgyeket a tiszteletadás jeléül a teremben virágokkal feldíszített és a megvendégeléshez megterített asztalsorok várták.

A rendezvényen résztvevő szervezők és a jelenlévő férfi kollégák nevében Kovács  Ferenc szakszervezeti elnök köszöntötte az ünnepelteket. A köszöntésben méltatásra került a társadalomban, a családban betöltött szerepük fontossága, de a költők által oly sokszor megénekelt nők iránti hála és a női nem szépséges varázsa is megnyilvánult. A hölgyeket személyenként is köszöntöttük egy-egy virág átadásával. A nők társaságában kellemesen telt délután folyamán méltón tartottuk meg a tavasz első ünnepét, a Nőnapot.

Kevesebb