19. Nyitott Kapuk

2017. április 28., péntek 06:54

A 19. Nyitott Kapuk rendezvénysorozat első fordulója az idei évben április 11-12-én került megrendezésre már hagyományos módon, a Vértes Agorájában. A rendezvény célja, hogy megismertesse a tatabányai szolgáltatókat, azok munkáját a környékben élő fiatalokkal.

Az erőműnél már hagyománnyá vált, hogy minden évben részt veszünk a rendezvényen.

Fejtörős, játékos feladatokkal vártuk a standhoz érkező gyerekeket. Az óvodás és az iskolás gyerekek is ügyesen megoldották a feladatokat, amiért jutalmat kaptak. Nagyon népszerű volt a villamos tábla, amit össze kellett kötögetni ahhoz, hogy működjön.

A rendezvénysorozat tovább folytatódik. Május 31-ig az iskolai csoportok előzetes egyeztetést követően ellátogathatnak az erőműbe és élőben is megnézhetik a működésének folyamatát.

Kevesebb