125 éves a Tatabánya Erőmű!

2023. October 28., Saturday 10:33

Szakmai rendezvényen, neves vendégek érdekes előadásaival, emléktábla-avatással és interaktív üzemlátogatással ünnepeltük meg a Tatabánya Erőmű 125. születésnapját.

A Tatabánya Erőmű komoly szakmai pályát tudhat maga mögött az elmúlt 125 évben. Ez jó okot ad arra, hogy a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges fáradhatatlan kitartásról, az erőművesekre már több mint egy egész és negyed évszázada jellemző áldozatvállalási képességről, és a nyughatatlan, mindig a legjobbra törekvő gondolkodásmódról is megemlékezzünk egy ilyen szimbolikus évfordulón, amelynek része, hogy megismerjük a jövő törekvéseit és egy mozdulattal vállunkra vegyük az elkövetkezendő 125 év alapjai lerakásának kötelezettségét.

A Tatabánya Erőmű vezetősége a méltó megemlékezés érdekében törekedett arra, hogy programjainak összeállítása során a szakma neves képviselőinek is lehetőséget biztosítson a találkozásra, és színvonalas előadásoknak adjon teret.

Megtisztelő, hogy a szakmai program résztvevőit Bencsik János országgyűlési képviselő köszöntette, aki kiemelte az erőmű újításokra nyitott innovatív szellemiségét, mellyel véghez vitték azt a technológiai váltást, melynek köszönhetően a távhő ára a tatabányi intézmények számára nem emelkedett 17-19 szeresére, mint akár Oroszlányban vagy számos más környező városban. Ezzel az állami költségvetés számára is jól érzékelhető megtakarítást értek el. Ezt követően Bali Gábor, az EnergiaIQ ügyvezetője a földgáz és a távhő múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt. A Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke, Papp András a kapcsolt termelés távhőtermelésben betöltött jövőbeli szerepéről osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. A kiegyenlítő szabályozás kihívásairól a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. osztályvezetője, Szabó Dezső tartott előadást. Az MVM távhőszolgáltatási szerepvállalásáról dr. Kiss Csaba termelési vezérigazgató-helyettes, a biomassza alapú távhőtermelésről pedig a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke, Orbán Tibor szolgált részletekkel. Előadásában kiemelte, hogy a Tatabánya Erőmű az elmúlt évek fejlesztésével tulajdonképpen már megérkezett oda, ahová a többi erőmű még csak tart: egyaránt teljesíti a nemzeti energiastratégia, valamint az Európai Unió hatékony távhő fogalmi előírásait: zöld távhőt biztosít, megfizethető áron.

A Tatabánya Erőmű képviseletében dr. Sámuel Emese ügyvezető mutatta be a 125 éves létesítmény sajátosságait. Mint elmondta, a tatabányai villamosenergia-termelés 1898-ban gőzgépekkel és rostélyos széntüzelésű kazánokkal kezdődött meg a helyi a szénbánya ellátása érdekében. A fejlődés folyamatos volt, de 2004 fordulópontnak bizonyult az üzem életében, hiszen ekkor bontották el, illetve alakították át a széntüzelésű kazánokat, és álltak át a fűtőolajra és a gázra alapozott technológiára. 2015 a biomassza bevezetése miatt kiemelt év a cég történetében - idézte fel az ügyvezető.
 
Dr. Sámuel Emese részletesen ismertette a fejlesztések technikai paramétereit és termelési eredményeit, kitérve egyebek mellett a faapríték speciális sajátosságaira és az erőmű CO2 kibocsátásának folyamatos csökkenésére. A jövőbeni terveket felvázolva előirányozta az üzembiztonság növelését, - ennek része egy összességében 463 millió forintos pályázati keret is - továbbá a hőveszteségek korszerűsítéssel elért csökkentésére és az ipari park irányába történő terjeszkedésre.
 
Az ügyvezető kiemelte, hogy a villamos rendszerszintű szabályozásban való részvételhez szükség lesz egy villamos betáplálású forrásvizes kazán létesítésére, melyet jövőre fognak beüzemelni.
 
A 125. születésnapi rendezvényén résztvevők a program végén emléktáblát avattak és interaktív üzemlátogatáson vettek részt.




Kevesebb