Erőművünkbe „barangoltak” a Vértes Agórája program résztvevői!

2022. október 11., kedd 16:26

A rendezvény minden alkalommal nagy sikert arat, s ez október 8-án sem volt másként, hiszen vendégeinket több turnusban üdvözölhettük egy olyan sétán, melynek keretében megismerkedhettek munkánkkal.

Az itt látható képgaléria bizonyítja, hogy a 120 éves Tatabánya Erőmű Kft. izgalmas és felfedezésre érdemes!

Az Agóra szervezésében létrejött Barangolónap keretében három, egyenként 35 fős csoportot fogadtunk, akik október 8-án 10, 13 és 15 órakor indultak el cégünk megismerésének kalandos útján.

Védőeszközök (kobak, láthatósági mellény) kézhezvételét követően, munkavédelmi „gyorstalpalót” kaptak, megnézték a kisfilmünket, mely részletesen bemutatja erőművünk működését.

Ezt követően kollégáink, Hiszékeny Péter, Kadarkuti Ferenc és Urszán Róbert kísérte el vendégeinket a túrára, miközben szakmai előadást is tartottak számukra.

A visszajelzések szerint nagy sikerrel, hiszen látogatóink érdekesnek ítéltek meg mindent, s örültek, hogy betekintést nyerhettek életünkbe.

Kevesebb